Professional Drone Consulting

Kapcsolat a drónozás szempontjából lényeges és szükséges engedélyek között

2023. március 08. 17:07 - Dr. SÁNDOR Zsolt

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a drónozáshoz adott esetben számos engedélyre van szüksége annak, aki akár kedvtelési célból, akár professzionális felhasználás érdekében szeretne pilóta nélküli légijármű-rendszert használni tevekénységeinek ellátása során. Jelen bejegyzésünkben a sokak által ismert, azonban sokszor egymással keveredő fogalmakat tekintjük át.

Műveleti engedély, könnyű UAS-üzembentartói tanúsítvány (LUC), eseti légtér, kompetenciatanúsítvány, biztonsági felmérés, stb.

 

Először is fontos hangsúlyozni, hogy a jogszabályok szerinti drónhasználtnak három alappillére van:

  • távpilóta és üzembentartó,
  • drón (UAS),
  • légtérhasználat (légközlekedési és a tevékenység jellegére vonatkozó egyéb szabályok alapján).

Ezek mindegyikéhez különböző követelmények kapcsolódnak, melyeket maradéktalanul ki kell elégíteni. A kielégítendő követelmények és azok szigorúsága attól függ, hogy az elvégzendő drón művelet milyen repülésbiztonsági kockázatot jelent, és ez alapján az ún. „nyílt”, „speciális” vagy „engedélyköteles” műveleti kategóriába kerül besorolásra.

  • A „nyílt” kategóriában végrehajtott műveletek alacsony repülésbiztonsági kockázattal rendelkeznek, és a kategóriában elvégzett műveletek leginkább a közúti közlekedéshez hasonló módon kerülhetnek végrehajtásra. A szükséges jogosítások birtokában, megfelelő eszközzel (UAV) a távpilóta a szabályok betartása mellett a légiközlekedési hatóság előzetes engedélye nélkül, szabadon használhatja a légteret (három alkategóriában – A1, A2, A3 –, meghatározott tulajdonságú eszközökkel, elméleti és gyakorlati vizsgák birtokában).
  • A repülésbiztonsági kockázattal rendelkező műveletek a „speciális” kategóriába tartoznak, és ebben a kategóriában minden műveletet engedélyeztetni kell. Azok a műveletek sorolhatók ide, melyeket a „nyílt” kategóriában nem lehet végrehajtani a korlátozó tényezők egyikének vagy többségének nem teljesülése miatt (pl. 120 méter feletti műveletek, látótávolságon túli műveletek, kijuttatással járó műveletek).
  • Az „engedélyköteles” kategóriába a rendkívüli repülésbiztonsági kockázatot jelentő műveletek tartoznak (pl. embertömeg feletti repülés, személyszállítás, veszélyes áru szállítása), melyek csak a hagyományos (fedélzeti pilótával rendelkező) légijárművekre vonatkozó szabályokhoz hasonló módon hajthatók vére (légijármű, üzembentartó és távpilóta megfelelő tanúsítása).

Az alábbiakban tételesen megvizsgáljuk, hogy az egyes pillérek kielégítése a „nyílt” és „speciális” kategóriában hogyan kell, hogy megvalósuljon – figyelembe véve az EU-s és hazai jogszabályi rendelkezéseket. Az engedélyköteles kategória kialakítása folyamatban van, így jelen cikk keretei között nem foglalkozunk vele, továbbá a drónhasználók által folytatott műveletek szinte mindegyike besorolható a „nyílt” vagy „speciális” kategóriába.

 

„Nyílt” kategória

 „Speciális” kategória

Távpilóta + üzembentartó

  • A távpilótának igazolt kompetenciákkal kell rendelkeznie, mely A1 és A3 alkategória esetén az UAS.OPEN.020 szerinti on-line vizsgaigazolást jelenti, míg A2 alkategória esetén az UAS.OPEN.030 szerinti kompetenciatanúsítvány.
  • Az üzembentartónak szerepelnie kell a hatósági nyilvántartásban és ez alapján rendelkeznie kell egyedi nyilvántartási számmal.
  • Az UAS-üzembentartónak rendelkeznie kell a művelet jellegéhez és a drón maximális felszállótömegéhez igazodó érvényes felelősségbiztosítással.

 

  • A műveletek jelentette magasabb kockázatok miatt szükséges a „nyílt” kategóriában megszerezhető mindkét kompetencia, de a hatóság egyedi esetben további feltételeket is szabhat.
  • Kijuttatást is magában foglaló művelet esetén a pilótának szerepelni kell NÉBIH mezőgazdasági pilóta nélküli légijármű irányítói nyilvántartásában. Ennek feltétele a „nyílt” kategórián túli két további kompetencia megszerzése:
    • pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány, és
    • növényvédelmi drónpilóta képzettség.
  • Az üzembentartónak szerepelnie kell a hatósági nyilvántartásban és ez alapján rendelkeznie kell egyedi nyilvántartási számmal.

Drón

  • Pilóta nélküli játék légijármű kivételével – minden esetben csak a légiközlekedési hatóság által nyilvántartásba vett és egyedi azonosítóval, ún. nyilvántartási jellel ellátott eszközt lehet használni.
  • Az eszköznek rendelkeznie kell CE jelöléssel - ha nem saját építésű -, továbbá maximális felszállótömege nem érheti el a 25 kg-ot, és az alkategóriának megfelelő korlátozó feltételeket is ki kell elégítenie, pl. osztályazonosító címke vagy kötelező funkcionalitás az alkategória szerint.
  • Pilóta nélküli játék légijármű kivételével – minden esetben csak a légiközlekedési hatóság által nyilvántartásba vett és egyedi azonosítóval, ún. nyilvántartási jellel ellátott eszközt lehet használni.
  • Lehetőség van 25 kg-os vagy annál nagyobb maximális felszállótömeggel rendelkező drón használatára is.
  • Kijuttatást végző eszköznek típusminősítési eljáráson kell átesni a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet alapján, ennek igazolása az UAV-on elhelyezett matricával valósul meg.
  • A művelethez kapcsolódó engedélyben szerepelnie kell az eszköznek.
  • Az alkalmazott járműnek képesnek kell lennie a tervezett művelet elvégzésére.

Légtérhasználat

  • Szabadon igénybe vehető a vonatkozó szabályok betartásával, külön engedélyek nélkül és a légiközlekedési hatóság által kiadott ún. műveleti engedély nélkül, ha a műveleti terület nem érint:
    • NoDroneZone-t,
    • veszélyes vagy korlátozott légteret,
    • ellenőrzött vagy AFIS szolgálattal ellátott légteret,
    • repülőtéri és heliport környezetet,
    • környezetvédelmi szempontból korlátozott légteret,
  • Amennyiben az előbb felsorolt esetek állnak fenn, akkor ún. eseti légtér kijelölésére van szükség (vagy egyes esetekben kérelem alapján hozzájárulást kell kérni, pl. környezetvédelmi szempontból korlátozott légtér használata), mely alapján a légtérhasználat a „nyílt” kategória valamely alkategóriája szerint, az érintett műveleti területen meg tud valósulni figyelembe véve az alkategóriára vonatkozó egyéb korlátozó tényezőket* (infó a bejegyzés végén). Eseti légtér kijelölése esetén szükség lehet biztonsági elemzésre és / vagy szükség lehet az adott légtérben illetékes légiforgalmi szolgáltató vagy repülőtér üzembentartójának hozzájárulására (pl. AFIS szolgálattal ellátott légtérben).
  • A művelet végrehajtása előtt a távpilótának a mydronespace applikáción keresztül be kell jelentenie a műveletet.
  • Minden műveletet egyedileg kell engedélyezni, mely megvalósulhat:
    • műveleti engedéllyel a hatóság által, vagy
    • LUC tanúsítvány birtokában az üzembentartó által.
  • A légtérhasználatra vonatkozó egyéb feltételeket is be kell tartani, a műveletre vonatkozó engedélytől függetlenül, azaz eseti légtér kijelölése a „nyílt” kategóriához hasonlóan a felhasználási területtől függően szükséges lehet.
  • Növényvédelmi beavatkozást megvalósító UAS-művelet esetén szükség van kijuttatási tervre is a művelet megkezdéséhez (ennek bizonyos esetekben engedélyezett a hiánya) és a légi permetezési műveleti bejelentésére. Utóbbinak tartalmaznia kell a légiközlekedési hatóság által kiadott műveleti engedély/LUC számát is.
  • A légtérhasználatot megelőzően a művelettel érintett földi és légi kockázatokat műveletlenként (helyszínenként) fel kell mérni és értékelni kell a SORA módszertan szerint vagy a műveletet PDRA esetleg STS szerint kell végrehajtani.
  • A művelet végrehajtása előtt a távpilótának a mydronespace applikáción keresztül be kell jelentenie a műveletet.

 

A táblázatban számos fogalom szerepel, melynek magyarázatai az alábbiak:

Távpilóta kompetenciák:

  • OPEN.020 szerinti on-line vizsgaigazolás: Másik nevén az A1/A3 vizsgaigazolás, mely a Közlekedéstudományi Intézet honlapján megtalálható ingyenes on-line képzést követően (vagy bármely más képző által lebonyolított elméleti ismeretátadást követően) szerezhető meg. Hazánkban a vizsgát a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) szervezi, melynek teljesítése személyes megjelenést igényel. Angol vagy német nyelvtudás birtokában ingyenesen és on-line teljesíthető az AustroControl honlapján, személyes megjelenés nélkül. Az így megszerzett vizsga hazánkban is teljesértékűnek számít, mivel az EU-ban a kölcsönös elismerés elve alapján elfogadják az EGT tagállamokban teljesített azonos típusú vizsgákat.
  • OPEN.030 szerinti kompetenciatanúsítvány: Az A1/A3 vizsgára épülő, további elméleti ismeretek (három tantárgy) elsajátítását követően lebonyolított elméleti vizsga után megszerezhető képesítés. Ennek birtokában van lehetőség 250 grammnál nehezebb, de 2 kg-nál könnyebb, osztályazonosítóval nem rendelkező eszközzel vagy C2 osztályazonosítóval rendelkező drónt emberekhez közel használni. Hazánkban ezt is a KAV szervezi, a vizsga hazánkban és külföldön is csak személyes megjelenéssel teljesíthető.
  • Pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány: Hazai speciális kompetencia, mely kötelező a kijuttatást is magában foglaló növényvédelmi műveletek esetén. Ez az A2 kompetenciatanúsítványra épül, további elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítását célozza. Az elméleti és gyakorlati képzést a légiközlekedési hatóság által akkreditált intézmények tartják, a hatósági vizsgát – mely elméleti és gyakorlati részből áll – szintén a KAV szervezi.
  • Növényvédelmi drónpilóta képzettség: Hazai speciális, szakmát adó szakképesítés, mely kifejezetten növényvédelmi és pilóta nélküli légijárműves ismeretek elsajátítását célozza meg. NÉBIH által akkreditált képzőintézmények biztosítják a képzést, mely elméleti és gyakorlati vizsgával zárul, melyet a képzőintézménnyel kapcsolatban álló akkreditált vizsgaközpont szervez. A képzettség megszerzésének előfeltétele a pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány megléte, a B kategóriás jogosítvány, és érettségi vagy speciális középfokú szakmai végzettség.

Drónra vonatkozó követelmények:

  • Típusminősítési eljárás: Permetező drónok csak akkor hozhatók forgalomba, ha előzetesen átestek ilyen eljáráson, melynek célja, hogy a kijuttatóeszköz megfelelőségét ellenőrizzék rajta. A vevőnek csak arra kell figyelnie, hogy az eljárás sikerességét igazoló matrica szerepeljen a drónon.
  • Osztályazonosító: A kereskedelmi forgalomban elérhető drónok különböző funkcionális képességekkel rendelkeznek, melyek alapvetően meghatározzák, hogy ha a felhasználás szerint elsődlegesen a „nyílt” kategóriába szánták őket, akkor azokat mely alkategóriában lehet használni. A drónon elhelyezett osztályazonosító egyértelműen kijelöli, hogy mely alkategóriának megfelelő környezetben lehet használni. Lényeges, hogy egy drónon akár több osztályazonosító is szerepelhet.

Légtérhasználathoz és a művelet elvégzéséhez kapcsolódó engedélyek és fogalmak (légiközlekedési és növényvédelmi):

  • Műveleti engedély: A légiközlekedési hatóság által kiadott dokumentum, mely az UAS-üzembentartónak feljogosítást ad, hogy az engedélyben szereplő tevekénységeket, az engedély jellegétől függően egyszer vagy többször, az adott helyszínen, az adott eszközzel / eszközökkel végrehajtsa. Az engedély a légtér általános használatára ad lehetőséget, a benne szereplő feltételek teljesülése esetén. A műveleti engedély mellé egyes esetekben szükség lehet további engedélyek beszerzésére is, pl. eseti légtér kijelölése, mely az adott műveleti terület feletti légtér konkrét használatát engedélyezi egy előre kijelölt időablakban.
  • LUC tanúsítvány: A légiközlekedési hatóság által, az UAS-üzembentartó előzetes átvilágítását követően kiadott felhatalmazás, mely lehetőséget ad az UAS-üzembentartónak, hogy a kérelmezett műveleteket saját hatáskörben engedélyezze saját maga számára. Ezáltal a műveleti engedélyhez képest rugalmasabb felhasználást biztosít, és egy előre meghatározott kockázati szint alatt, a LUC-ban foglalt korlátozó tényezők betartása mellett térben és időben korlátlan számú művelet elvégzését teszi lehetővé. Kiadásának feltétele a LUC-birtokos szervezetének igazolt alkalmassága a repülési tevékenységek elvégzésén túl, a komplex repülésbiztonsági és compliance funkciók ellátására.
  • „mydronespace” applikáció: A drónos tevékenységek elvégzését valósidőben támogató alkalmazás, melynek használata nem eseti légtérben végrehajtott műveletek esetén kötelező. Segítségével valós időben nyomon követhető a magyar légtérstruktúra aktuális állapota, a drónok számára tiltott vagy korlátozottan használható területek, és a felhasználók számára figyelmeztetést ad, ha a művelettel érintett terület korlátozott vagy tiltott légteret érint, illetve további, a közelben elhelyezkedő légtérhasználatról is tájékoztatást ad.
  • Eseti légtér: Olyan légi kockázatcsökkentési intézkedés, mely biztosítja, hogy egy előre meghatározott terület feletti légtérben csak az eseti légteret igénylő tartózkodjon a művelettel érintett időszakban, így biztosított az összeütközések és a veszélyes megközelítések elkerülése. Továbbá a hazai jogszabályok értelmében lakott terület felett csak kijelölt és aktivált eseti légtrében lehet drón műveletet végrehajtani. Az eseti légtér kijelölése szükséges lehet akár a „nyílt”, akár a „speciális” kategóriájú műveletek elvégzésekor, függetlenül a műveleti engedély vagy egyéb engedélyek meglététől.
  • Biztonsági felmérés: Az eseti légtér kijelölése során szükséges további dokumentum, melyre meghatározott esetekben szükség lehet a légtérszerkezet ideiglenes változása miatt. A dokumentum elemzi a légtérszerkezet átmeneti megváltozásával járó kockázatokat és ehhez kockázatcsökkentő intézkedéseket rendel. A felmérést – melyet szükség esetén az eseti légtér igényléséhez kell csatolni – a jogszabályok értelmében csak megfelelő és igazolt kompetenciával rendelkező személy készítheti el.
  • Repülőtér üzembentartói / légiforgalmi szolgáltatói hozzájárulás: Amennyiben a drónos tevékenységek elvégzése érinti egy repülőtér vagy légiforgalmi szolgálat működését, úgy előzetesen hozzájárulást kell kérni az adott üzembentartótól vagy szolgáltatótól, mely egyedi szabályokat is megszabhat a hozzájárulásban a drónos tevékenység elvégzésére vonatkozóan.
  • SORA: A speciális kategóriájú műveletek kockázatelemzéséhez használt módszertan, mely integráltan veszi figyelembe a földi és légi kockázatokat, valamint az azonosított kockázatokhoz kockázatcsökkentő megoldásokat társít. A SORA módszertan az egyedüli olyan eljárás, mely a jogszabály kiegészítő AMC és GM anyagaiban részletesen bemutatásra került.
  • PDRA: Előre meghatározott kockázatelemzések, meghatározott művelettípusokhoz. Ezen alkalmazása esetén az UAS-üzembentartó mentesül a SORA módszertan szerinti részletes kockázatelemzés elvégzése alól, viszont a művelet a PDRA-ban meghatározott korlátozások mentén kell elvégeznie.
  • STS: Sztenderd forgatókönyvek, melyek alapján lehetősége van egy UAS-üzembentartónak a forgatókönyvben meghatározott műveletet elvégezni, ha úgy ítéli meg, hogy a forgatókönyvben rögzített korlátozásokat a művelet során ki tudja elégíteni. STS szerinti művelet C5 és C6 osztályazonosítóval rendelkező drónnal végezhető, és ilyen művelet esetén az UAS-üzembentartónak elegendő egy ún. üzembentartási nyilatkozatot benyújtania plusz ki kell dolgoznia egy üzemeltetési kézikönyvet.
  • Kijuttatási terv: A légi permetezéshez szükséges dokumentum, mely adott naptári évre vonatkozik, a megyei kormányhivatal által engedélyezett. A tervet a tervezett első légi permetezés megkezdése előtt legalább harminc nappal kell benyújtani a kormányhivatalhoz. A kijuttatási tervet a növényvédelmi szakirányító készíti el és nyújtja be a területileg illetékes kormányhivatalnak. Kijuttatási terv nélkül vagy attól eltérve is lehet légi növényvédelmi munkát végezni, de minden esetben a kezelés előtti munkanap délelőtt 9 óráig be kell jelenteni a légi kijuttatást a kormányhivatalnak.
  • Légi permetezési művelet bejelentése: Egy-egy konkrét permetezési műveletet, annak megkezdése előtt, az azt megelőző munkanap délelőtt 9 óráig be kell jelenteni az illetékes kormányhivatalnak. A bejelentésnek tartalmaznia kell az UAS-üzembentartó LUC vagy a műveleti engedélyének számát is, így biztosított, hogy a növényvédelmi és légiközlekedési szálak összeérjenek. Látható, hogy növényvédelmi műveletet annak „speciális” kategóriájú volta miatt csak műveleti engedély vagy LUC tanúsítvány birtokában lehet elvégezni.

 

Lényeges, hogy olyan esetekben, amikor „speciális” kategóriájú művelet kerül végrehajtásra, akkor szükség van a műveleti engedélyre. Ha a művelet olyan légi környezetben valósul meg, ahol eseti légtér kijelölése is szükséges, akkor azt is meg kell valósítani. Az eseti légtér önmagában nem elegendő ilyen esetben egy „speciális” kategóriájú művelet végrehajtásához, mivel ez az adott légi környezetben szükséges, de nem elégséges feltétele a művelet végrehajtásának.

*„Nyílt” kategóriában végrehajtott UAS-műveletekkel szemben támasztott követelmények – ezeket együttesen kell biztosítani:

  • 120 méter AGL (földfelszín feletti magasságig lehet emelkedni).
  • Csak látótávolságon belüli üzem (VLOS).
  • Drón max 25 kg-os felszállótömeggel rendelkezhet (MOTW).
  • Kijuttatás és / vagy veszélyes anyag szállítása nem engedélyezett.
  • Embertömeg nem lehetséges.
  • A műveletbe nem bevont emberektől biztonságos horizontális távolságot kell tartani (2 kg feletti drón esetén 150 méter, alatta 50 méter, megfelelő osztályazonosítóval rendelkező drón esetén max 4.kg és 30 méter vagy alacsony sebességű üzemmód esetén 5 méter).
  • A művelet nem érinthet forgalmi tilalommal vagy korlátozással rendelkező légteret.

Ha bármelyik nem teljesül, akkor a „nyílt” kategóriában nem hajtható végre a művelet, és az automatikusan „speciális” kategóriájú lesz, annak minden további adminisztratív kötelezettségével együtt. (!)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://droneconsulting.blog.hu/api/trackback/id/tr1518067214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása