Professional Drone Consulting

Hogyan kell az előre meghatározott kockázatelemzésre épülő drónos műveletet végrehajtani?

2024. június 05. 17:36 - Dr. SÁNDOR Zsolt

Folytatjuk sorozatunkat a műveleti engedélyek típusáról. Előző bejegyzéseinkben a sztenderd forgatókönyvek alapján végzett műveletekről volt szó, jelen bejegyzésben az előre meghatározott kockázatelemzések alapján (ún. PDRA-k) alapján végrehajtott műveletekről, és az erre épülő engedélyekről lesz szó.

Ahogyan azt már említettük, ha egy művelet a nyílt kategória feltételei szerint nem hajtható végre, akkor az a művelet speciális vagy engedélyköteles kategóriájúnak minősül. Ilyen pl. az, ha valaki látótávolságon túli (BVLOS), talajfelszíntől számított 120 méternél magasabb, 25 kg legnagyobb felszállótömegnél nagyobb eszközzel szeretne műveletet végrehajtani, és a sort még lehetne folytatni.

Ilyen esetekben a művelet elvégzéséhez ún. műveleti engedélyt kell szerezni, ha a művelet az STS jelentette korlátok mentén nem hajtható végre. A műveleti engedélyezéshez az UAS-üzembentartónak a 947/2019 EU vhr. 11. cikke alapján szükséges a művelet előzetes kockázatelemzése. Annak érdekében, hogy az UAS-üzembentartókra ne háruljon túl nagy teher, az EASA publikált olyan PDRA-kat, melyek a kockázatcsökkentő intézkedéseket és megoldásokat tartalmazzák, és az UAS-üzembentartó ehhez kapcsolódóan tud konkrét intézkedéseket kidolgozni, illetve olyan UAS-t választani, mely műszaki szempontból megfelelő. A megfelelőség igazolásának alapja jelen esetben is az üzemeltetési kézikönyv (OM), mely részletesen tartalmazza a művelet elvégzésének összes körülményét, továbbá a szervezeti tényezők részletes leírását is, mely alapján bepillantást szerezhet a hatóság az UAS-üzembentartó biztonsági kultúrájába is (pl. szervezeti felépítés, ismeret megszerző és ismeretfrissítő képzések, jelentési kultúra, stb.). Ezek mind megalapozzák a műveleti engedély kiadását.

PDRA szerinti működést az UAS-üzembentartó abban az esetben tud választani, ha a tervezett művelet minden tekintetben megfelel a PDRA-ban foglalt korlátoknak. A PDRA-k részletesen tartalmazzák az alábbiakat:

  • emberi beavatkozás szintje és mértéke,
  • pilóta nélküli légijármű hatótávolságra vonatkozó korlátozások (távpilótától való eltávolodás maximális mértéke),
  • művelettel érintett (átrepült) terület jellemzője – népsűrűség,
  • pilóta nélküli légi járműre vonatkozó korlátozások (MTOW, maximális jellemző méret, maximális kinetikus energia, stb.)
  • talajszint feletti maximális repülési magasság,
  • művelettel érintett légtér (ellenőrzött / nem ellenőrzött légtér, atipikus / tipikus),
  • látótávolság (milyen korlátozó feltételek vannak),
  • egyéb tényezők (pl. kijuttatást lehetővé tevő feltételek),
  • művelettel összefüggő kockázatcsökkentő intézkedések:
    • művelet céljára rendelkezésre álló légtérrész kijelölése
    • földi kockázatok kezelése
    • légi kockázatok kezelése
  • légtérmegfigyelők bevonása, elhelyezésük a művelettel érintett helyszínen,
  • UAS-üzembentartóra és annak szervezetére vonatkozó kötelezettségek (pl. eljárások és a vészhelyzeti intézkedési terv kidolgozása meghatározott megalapozottsági szinten),
  • karbantartási követelmények,
  • igénybe vett külső szolgáltatásokra vonatkozó követelmények,
  • távpilótákra és légtérmegfigyelőkre vonatkozó szabályok, kötelezettségek, feladatkörük, stb.
  • UAS-ra vonatkozó kötelezően kielégítendő feltételek (távoli azonosítás, földrajzi elkülönítés, taktikai kockázatcsökkentő műszaki megoldások, irányítójelre vonatkozó feltételek, HMI, stb.),
  • nyilvántartások vezetésére vonatkozó kötelezettségek.

 

Lényeges, hogy a PDRA-ban megjelölt feltételek kielégítésének módjáról az OM-ben részletesen írni kell.

A publikált PDRA-k egy-egy táblázatban szerepelnek. PDRA alapján végzett művelet esetén az UAS-üzembentartónak az OM alapján a PDRA-t tartalmazó táblázat (gyakorlatilag egy megfelelőségi bizonyíték) utolsó két oszlopát kell kitöltenie. Az integritásnál meg kell határozni, hogy az adott feltétel kielégítését az OM mely fejezete tartalmazza, és a bizonyításnál pedig igazolni kell ezen feltétel kielégítését. Ez megtörténhet nyilatkozattétellel vagy bizonyítékok rendelkezésre bocsátásával.

 

A PDRA-knak két fajtáját alkották meg:

  • Sztenderd forgatókönyvekből származtatott, mellyel az STS-hez hasonló műveletet lehet végrehajtani. Célja, hogy az STS-sel azonos művelteket lehessen végrehajtani C5 és C6 osztályazonosítóval nem rendelkező, de funkcionálisan azonos UAS-sokkal. > Ezeket S-sel jelölik.
  • Általános PDRA-k. > Ezeket G-vel jelölik, és rendkívül változatos munkavégzéseket tesznek lehetővé ritkán lakott terület és ellenőrzött földi műveleti terület felett.

A poszt megjelenéséig, az EASA által publikált PDRA-k:

PDRA

UAS jellemzői

Üzemeltetés módja

Művelettel érintett (átrepült) terület

Távpilótától az eltávolodás maximális mértéke

Talajszint feletti maximális repülési magasság

Művelettel érintett légtér

PDRA-S01

Jellemző mérete max. 3 méter

VLOS

földi műveleti terület felett, mely lakott környezetben is lehet

VLOS szerint – folyamatosan szemmel kell tudni tartani az eszközt

150 méter

Ellenőrzött vagy nem ellenőrzött légtér, ahol a hagyományos légijárművel való összeütközés kockázata alacsony

PDRA-S02

Jellemző mérete max. 3 méter és maximális felszállótömege 25 kg

VLOS és BVLOS

földi műveleti terület felett, mely ritkán lakott környezetben helyezkedik el

létérmegfigyelők alkalmazása esetén 2 km, légtérmegfigyelők hiányában 1 km

150 méter

Ellenőrzött vagy nem ellenőrzött légtér, ahol a hagyományos légijárművel való összeütközés kockázata alacsony

PRDA-G01

Jellemző mérete max. 3 méter és jellemző kinetikus (ütközési) energiája max. 34kJ

VLOS és BVLOS

ritkán lakott környezet

Légtérmegfigyelők hiányában 1 km

150 méter

művelet céljára rendelkezésre álló légtérrész

Nem ellenőrzött légtér, ahol a hagyományos légijárművel való összeütközés kockázata alacsony

PRDA-G02

Jellemző mérete max. 3 méter és jellemző kinetikus (ütközési) energiája max. 34kJ

VLOS és BVLOS

ritkán lakott környezet

Az eltávolodás maximális mértéke a vezérlést és irányítást biztosító kapcsolat közvetlen hatótávolsága

Eseti légtér által meghatározott

Eseti légtérben valósul meg a művelet

PDRA-G03

Jellemző mérete max. 3 méter és jellemző kinetikus (ütközési) energiája max. 34kJ

VLOS és BVLOS

ritkán lakott környezet

közvetlen vezérlési és irányítási (C2) kapcsolat

Maximum 50 méter.

50 méternél nagyobb repülési magasság esetén az eseti légtér kötelező, ekkor az eseti légtér által meghatározott maximális magasság lesz a művelet felső határa.

Ellenőrzött vagy nem ellenőrzött légtér 50 méter alatti magasság alkalmazásakor, minden más esetben eseti légtérben valósul meg a művelet

 

A PDRA-k az AMC-ben találhatók, illetve ezen túl a már publikált PDRA-kat tartalmazó táblázatok, szerkeszthető formában az EASA honlapjáról tölthetők le. https://www.easa.europa.eu/en/domains/civil-drones-rpas/specific-category-civil-drones/predefined-risk-assessment-pdra

 

A művelet az OM-ben rögzítettek szerint kerül végrehajtásra minden esetben. Lényeges, hogy az UAS-üzembentartónak a repüléssel kapcsolatos összes követelményt – beleértve a nyilvántartások vezetésére és a műveletek adminisztrálásával kapcsolatos rendelkezéseket is – be kell tartania.

A hatóság az engedéllyel rendelkező üzembentartókat felügyeleti ellenőrzés keretében bármikor ellenőrizheti ad hoc és előre bejelentett módon is, legalább két évente egy alaklommal. Az ilyen ellenőrzések célja, hogy a hatóság meggyőződjön arról, hogy az engedélyes üzembentartó mindent az OM és a jogszabályok, valamint az esetleges műveleti engedélyben szereplő korlátozó feltételek mentén végez.

A PDRA-ra épülő műveleti engedélyek lehetnek határozott időtartamra szólók és akár korlátlanok is, továbbá lehetnek térben korlátozottak és korlátlanok is (azaz teljes Magyarországra szóló).

Lényeges, hogy az UAS-üzembentartó nem terjeszkedhet túl a PDRA korlátjain. Ha ez mégis megtörténne, akkor az a műveleti engedély visszavonásához vezet.

 

Az EASA a jövőben várhatóan újabb PDRA-kat fog elfogadni és publikálni, mely nagyban hozzájárul a drónokkal végzett műveletek számának növekedéséhez.

 

Biztonságos és szabályos repülést!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://droneconsulting.blog.hu/api/trackback/id/tr7318422105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása